Egész nyáron nem jutott eszembe azon aggódni, mi lesz holnap. Amikor volt, elheseggettem. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz, ha el kell mennem itthonról, nem akartam magam feleslegesen felzaklatni magam a kolégiumi gondokkal, a sulis gondokkal. A tanulást a lehetségesig mellőztem, mert anyu már júliusban azzal zaklatott, hogy angolozzak. Nem akartam a tanulásra koncentrálni, ki akartam kapcsolni, ha lehetett volna, minden pillanatban Csabival lettem volna.
Hmmm... mennyien kételkedtek benne, hogy kibírjuk 3 hónapig. Mindenki azon volt felakadva, hogy összejöttem vele 3 hétre, meghogy csak azért, hogy nekem is legyen fiúm. Hiábana, irigy és gyerekes emberek mindig lesznek. Ilyenkor annyira a pofájukba röhögnék, hogy haha ez kicsivel több, mint hitték, de akkor lesüllyednék a szintjükre (Timi egyik tanácsa az volt, hogy ha valaki cseszegtet, röhögjem ki és hagyjam ott. Magyarul ne foglalkozzak vele.) Meg egyébként is, inkább boldog vagyok, hogy első kapcsolatként idáig eljutottunk, és még soha nem vesztünk össze. Még mindig azt mondom, hogy életem legszebb 3 hónapját tölöttem és töltöm Vele, és életem legjobb döntése volt igent mondani a felajánlására a buszon, a középső ajtó előtti ülésen, jobboldalt, belülről, miközben a fejünk összeért, ésmár majdnem aludtunk ^^.
De elmúlt, vége a nyárnak, és kezdődik az egész előlről. Új hely, új emberek, új környezet, új tanárok. Senkinek nem lesz könnyű, tudom.
Legalább lesz, ami motiváljon, hogy túléljem a hetet - a hétvége, amikor újra láthatom Csabit ^^

Lehet, hogy még holnap írok valamit, nembiztos. Mindenesetre legyetek jók, jó sulikezdést, további jó NB-olvasást, és gondoljatok rám, amikor melegvízzel zuhanyoztok, amikor egész éjjel gépeztek, vagy amikor Zack és Codyt néztek a Disney-n XD
Sziasztok!