Körülbelül 4 éve keresem ezt a számot. Ha meghallom a rádióban, a fejemet odanyomom a hangszóróhoz, és addig hallgatom, amíg ki nem veszek belőle valamit. Eddig még soha nem találtam meg. Ez egyébként így van - ha valamit meg akarok találni, addig keresem, míg meg nincs.
Az emberi akarat...
Olyan sok szép dolgot álmodok mostanában. És most ültem a tévé előtt, leesett állal, és hallgattam a számot... És eszembe jutott, hogy minden álmomat megvalósíthatom, ha elég erősen küzdök érte.
De akkor több akaraterő kellene hozzá, nem csak ülni a tévé előtt, nem csak ülni, és kivárni, hogy legyen belőle valami.
Egyedül én vagyok képes arra, hogy a saját álmaimat megvalósítsam. Más nem képes más álmát valóra váltani.. vagyis képes rá, de ő nem tudhatja, hogy Ő a te álmod.
Szóval a lényeg az, hogy itt a példa: nem szeretek tanulni. Bár ez nem látszik meg a jegyeimen, de én tényleg nem szeretek tanulni / legalábbis olyamn tárgyat, amit nem szeretek, nem szeretem megtanulni sem./. És mégis - tudván, hogy ez az év lesz az, amikor eldől az egész életem, belehúztam. Erősen, keményen. Volt, hogy este fél tizenegyig tanultam. És meg is lett az eredménye. Bent vagyok a Pásztorvölgyiben, tehát valóra váltottam ezt az álmomat. Angolt tanulhatok emelt óraszámban, angolul tanulhatom a tantárgyakat, a világ legszebb nyelvén (számomra) tanulhatok.
Albi azt mondta múltkor, amikor a lovaglás nem annyira ment, hogy ne adjam fel. Határozottnak kell lennem, ha azt akarom, hogy a ló engedelmeskedjen nekem.
És igaza van - ha 12 évig könyörögtem minden nap a szüleimnek, hogy keressenek nekem egy helyet lovaglásra, és már ennyi pénzt beleöltek, akkor nem fogom abbahagyni.
Nem azt kell várnom, hogy minden egy csapásra tökéletes lesz. Nekem kell mindent tökéletessé tennem.
Sajnáltassam magam? Miért? Eddig még minden összejött az életemben. Van egy tökéletes, boldog családom. Vannak barátaim, olyanok, akikkel mindent meg tudok osztani, akikben megbízhatok - akkor is, ha néha nem adnak erre okot. Lovagolni járok - a világ egyiklegszebb hobbiját űzhetem. Van egy nővérem, akit bár sokszor lecserélnék, nélküle mégsem tudnék élni. Vannak, akik szeretnek, és azért szeretnek, mert én én vagyok, nem pedig mert más. Egy örök álmodozó vagyok - de ha nem lennék az, akkor nem születnének ilyen blogbejegyzések, akkor sosem jönnék rá bizonyos dolgokra, akkor sosem lennék ilyen gondolkozótípus, és talán sosem jöttem volna rá, hogy milyen jó is ez az élet.
Talán lehetne tökéletesebb is az életem? Nem. Hiszen semmi sem tökéletes. Mindenben ott van a hiba - egy pillanatban, amikor azzal lehetsz, akit igazán szeretsz: hiszen az a pillanat is elmúlik. A tökéletes pillanatok egyik legnagyobb hibája az, hogy múlandó. Mert minden múlandó. És ha nem használjuk ki a felkínálkozó alkalmat, elmúlik análkül, hogy átélhettük volna. És mint tudjuk, életünk azon mozzanatai, amik elmúltak, már nem jönnek vissza.
Úgy gondolom, csak rajtunk áll, mit kezdünk ezekkel a múlandó pillanatokkal.