Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Napjaim /blog/

rövid.

2009.12.08. 20:32, Nikki

Megpróbálok rövid lenni. mert most full depis és rohadtszar kedvem van, és írni is akarok. tegnap nagyon szépen haladtam a könyvvel. Ihletem is van. azt hiszem, ez már jó változat lesz.

Egyébként minden ott kezdődött, hogy fél öt körül visszaaludtam, és álmodtam valamit, amit nem szabadott volna. Aztán már megint apu hülye telefonjára keltem, ami 6:40kor ébreszt, pedig már elmondtam néhányszor hogy 6:50-kor kelünk, nem előbb. Utána föciből első órán dogát írtunk, amire természetesen semmit nem tanultam. Aztán matek elment. Utána nyelvtan volt, aztán megint föci, és egy angol, ami után jött a biosz bemutató óra. Az is elment. És jöhettem haza. Hát az idő szépen beborult, sőt esett is. Fantasztikus. Az én cipőm meg olyan hogy átázik, szal már felkészültem egy tocsogós útra, a fülhallgató benne a fülembe, amikor meglátom a kocsinkat. Apu bejött értem. Nagyonjó. Elmentünk mamáékhoz, ahol végigbogarásztam a múlt heti és a mai Bors-ot aztán hazajöttünk. Asztalon az AVON csomag. Egész napomban 2 jó dolog volt: az egyik hogy megjött a nyakláncszett amit rendeltem. A másik hogy anyuval elmentünk boltba és kaptam Hihetetlen! újságot (ha imádod az ilyen paranormális dolgokat, és van 800 ft-d akkor feltétlenül vedd meg!).
Egyébként ma is állandóan szekáltak. Mindenki mindennel. Itthon is ahol csak lehetett belém kötöttek. Anyuval nem tudtam normálisan beszélgetni, mert fáradt volt. Úgyhogy inkább "írásba folytom bánatom".

Amúgy azt hiszem, hogy a német nyelv is szép, csak meg kell zenésíteni. Mint az angolt is. Szerintem ezek igazán szép nyelvek. De...nemtudom ezt nehéz így elmagyarázni. Csak úgy eszembe jutott, miközben olvastam a TH egyik régi számának a szövegét. Hallgasd és olvasd:
 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Copyright 2010-2011 | nikkiblog.gportal.hu


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG