Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Napjaim /blog/

egy hetem.

2009.10.22. 21:01, Nikki

tovább,tovább,tovább.

  Ez a hét is olyan unalmasan telt, mint a többi. Soha nem történik vleem semmi izgalmas, olyan, ami megmaradna bennem, amire életem végéig emlékezni fogok. Csak a szokásos reggeli felkelés, suli, tanulás, hazajövetel, tanulás, tévé, gép, alvás, és kezdődik az egész előlről. Unalmas, nemde?
  Egész héten egyedül voltam hetes. Végig zongoráztam a napokat, a Bella altatódalából egy nagyon szép részletet nagyon szépen el tudok játszani,úgyhogy végülis egy fogadást megint megnyertem, de már mindegy, nem él. Vagy, nemtudom. Mindegy.
  Hétfőn megnyertem a Cabival kötött fogadást, sikerült lealáznom, úgyhogy mostmár nem buzizza az ízlésemet.
  Ma már Acsy is bejött velem, szóval annyira nem unatkoztam. Az egész napot átpróbáltuk, ami nem is volt baj (bár így is kaptunk matek gyakorlást), mert Orsi lebetegedett, és felvállaltam a narrátori szerepet is, úgyhogy mondtam verset is, meg olvasnom is kellett. De jó volt, nem hibáztam^^ Egyébként szünetbe mindig bejött Cabi, és esszük a ropit, Acsy szétcsapkodja a combját, én meg csak röhögtem rajta xD meg bűvészkedtem a ropival. xD Jól elvoltunk.
  Még annyit ebből a hétből: feka újra átvert. xD Nagyot alkotott, jól beijesztett, sőt még könnyeztem is, olyan ideges voltam xD Aztán bejelentette hogy csak kamuzott. :D este végiggondoltam, hogy miért depizek annyit, amikor ilyen barátaim vannak. Elhatároztam, hogy nem fogok depizni, és jó ember leszek, de hát kezdeti fellángolás volt. Másnap minden ugyanúgy volt, mint ezelőtt.
  És még pár szót az álmokról: végre, egész héten álmodtam!!!:D Mármint úgy, hogy emlékszem is rá! Például hét elején az ABCben vásároltam, aztán valamilyen szép domboldalon lebicikliztem, eldobtam a bicajt, és rohangáltam azon a nagy fűlocsolón keresztül xD és megjelent az osztály O.o| aztán álmodtam olyat, hogy itthon voltam, és rettentően besötétedett, nagyon nagy vihar jött, aztán nem lett belőle semmi (vagy csak anyu felébresztett -.-").| ma este pedig jöttek péceli rokonok (az EGÉSZ család) és én hamarabb értem be az osztályba. De nagyon sötét volt, leültem, és elkezdtem zongorázni. És akkor valamilyen zajt hallottam a folyosóról, nagyon megijedtem, kinyitottam az ajtót, és beleordítottam az éjszakába hogy ANYA. és megjelent Ica tesója meg még valaki O.O xD meg Ica is. És akkor megérkeztek a rokonok, minden szépen kivirult, világos lett, stb. Meg jött Fanni is, és vele kötéhintáztunk :D de nagyon jó álom volt! és kicsit fura is...

Na de most búcsúzok, mert szegény Cabi már halálra unja magát, nincs mit olvasnia, engem vár a zuhany, meg egy halom ruha az ágyamon. Bejelentem, hogy még talán holnap leszek, de délután megyek mamáékhoz, holnapután jönnek Fanniék, és majd hozok képeket is. Tehát olyan vasárnap este körül várhatjátok az új bejegyzést. Addig is legyetek jók, kommenteljetek sokat (pls) és élvezzétek a szünetet.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2009.10.25. 16:49
feka.

igen, ideje volt már egy blognak. xD

2009.10.22. 21:06
Cabi

VÉGRE VALAMIT OLVASHATÓÓÓÓK xD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Copyright 2010-2011 | nikkiblog.gportal.hu


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG